New Jersey raplady-je hamarosan Budapesten!
Rah Digga azon kívül, hogy színészkedéssel (a hazai mozilátogatók a 13 kísértetben láthatták) és modellkedéssel is foglalkozott, az Allmusic zenei online adatbázis és a How To Rap könyv szerint a legjobb női rapper.
Rah Digga így nyomta 19 évesen
Tizenkilenc évesen a Twice Da’ Flavor rapduóval kezdte zenei karrierjét; egyetlen daluk került publikálásra, a Massive Dope – egy válogatáskazettán szerepelt.
Később az Outsidaz tagja lett, majd közreműködő a Fugees második albumán.
A Cowboys című dalban a Fugees-szal
Busta Rhymes oldalán vált igazán ismertté
Az igazi áttörést az jelentette számára, amikor felfigyelt rá Busta Rhymes, s bekerült a Flipmode Squad formációba (olyan nevek mellett, mint Spliff Star vagy Rampage). 2000-ben megjelent első szólólemezén, a Dirty Harriet-ten Busta Rhymes és Eve is vendégszereplő. A nagysikerű debütalbum után tíz évvel jelent meg a Classic című lemez, de szerencsére azóta is aktív, ha fellépésről van szó.
A Touch It Remix MTV Video Music Award díjnyertes klipjében szintén nyomul Digga
Az európai turné keretében március 6-án az Instantban fogja bizonyítani tehetségét. Az este felvezetéséért a Gabó Acoustique R&B, Neo Soul és Acid Jazz formáció, valamint a pécsi Stereo Kollektiv rapbanda (róluk itt írtunk legutóbb) felel majd. A show-k közti talpalávalót Györemix bakelitlemezek feletti lovassága adja. Kihagyhatatlan program!
Az esemény Facebook linkje: Rah Digga Budapesten
Szólj be!