Videó

Éld át a mát! – Ricoval és Miss Mood-dal hozza a nyár slágerét a BSW

BSW Rico Miss Mood Éld át videóklip

Meklód és Gaben februárban a GUCCI című dalukkal jelentkeztek legutóbb. Most viszont itt az új BSW dal, az Éld át, amit meghallgatva kijelenthetjük, hogy várhatóan a nyár egyik slágere lesz Magyarországon. A BSW-s srácok nem is bízzák a véletlenre a dolgot. A dalba Rico és Miss Mood személyében jelenleg Magyarország talán legsikeresebb duóját hívták el közreműködni.

BSW – Éld át (km. Rico x Miss Mood)

“A pillanatot éld át, és ne csak csapasd Instán!”

A dal egy örök témát boncolgat, miszerint élj meg minden pillanatot, éld át a mát, mert az idő bizony nem vár. A zenét meghallva rögtön bemozdul az ember és fesztivál állapotba kerül. A szövegek is jókedvet, boldogságot közvetítenek, amik olyan jól sikerültek, hogy már az első mondat után érezhető a pozitív gondolatok általi hatás.

A videóklipről is beszéljünk egy kicsit. A videónak két dimenziója van. Az egyikben performansz részeket kapunk. A BSW a zenekarával adja elő a dalt egy stégen, valamint szólóként green box felvételek által, az előadók mögé vannak vetítve tájképek, amiket effekttel görbítenek, mintha a tér-idő dinamikáját jelenítenék meg ezzel. A másik dimenziója a klipnek a “haverokkal bandázunk, piknikezünk egyet a napsütésben” sztori rész.

Ezt vágod?  Új videó: Meek Mill feat. Drake - Going Bad

Szokásos BSW klipet kapunk, abban az értelemben, hogy szépen megkomponált képek és fényelésileg élénk színek jellemzik (a színek szaturációja jócskán fel van húzva), de hangulatában talán most kapták el a leginkább a dalhoz forgatott képkockákat. Egy az egyben passzol a videó minden másodperce a zenéhez. Nincs kizökkenés, egybefolyik az egész és csak a végén eszmélünk, hogy hoppá, már vége is? Így van, szóval jöhet mégegyszer előről!

BSW Éld át dalszöveg

Ha a következő hallgatásnál együtt is szeretnéd rappelni és Énekelni az előadókkal a dalt, íme egy kis segítség.

Miss Mood:
Éld át a mát amirõl álmodtál
Az idõ úgy sem vár
Éld át a mát a múlt távol jár
Tudod az idõ úgy sem vár, elszáll
Az idõ úgy sem vár, úgy sem vár
Elszáll, éld át a mát

Meklód:
Múlt, jövő, jelen óh te mindig velem
az elejétől kezdve fogod a kezem
tudod a nevem, mellettem állsz amíg állsz
mint egy GPS a gondon átnavigálsz
az élet boldog, mondod, te mindig megoldod
ha gyűlnek fejem felett a fekete foltok
ha lekoccolt a nő te letörlöd a könnyem,
hogy ki marad örökre csak te döntöd el könnyen
bolond ki menned nem bízik
felülről látod mint egy selfiestick (DIK)
nekem a siker a cél
hagyom, hogy dolgozz mert téged úgy se visz el a szél

Ezt vágod?  Amerikai elnökök arcmásai helyett rapsztároké a Rushmore-hegy oldalába vésve

Refrén

Gaben:
na gyere éld át, mert az óra csak egy percig áll
amíg meleg a nyár és felem a lány ez fesztivál
fenn az életünk egy lapon, ma szét esünk de nagyon
ezt adod? – ezt adom, reggel ébredünk egy padon
te vagy aki minden bajra legyint
ha letiltott a csajom hát csak annyit mondasz megint?
a te dolgod, megoldod, tudom ezt neked kell
én meg várom, hogy majd csipogjon a messenger
minden változik de te még mindig itt vagy
pik-pak, lepereg az óra tik-tak
mennyi cél a Bentley még a bakancslistán
a pillanatot éld át és ne csak csapasd instán

Refrén

Rico:
Nincsen annyi kess a bolygón amennyibe kerülsz
Emberfeletti vagy, mert te repülsz
Ez legyen az a dal majd amit a végén hegedülsz
De addig futok veled, nem menekülsz
Mert te vagy aki a sikerem hozta
Aki ezt a mentalitást belém programozta
Aki minden egyes tervem kidolgozta
Úgyhogy dobok rád egy jelet, mint egy posztra
Mert tudom, hogy te velem tartasz
Hogy miután felébresztettél velem hajtasz
Velem hajtasz
Hogy megnyugtatsz miután felbosszantasz

ElőzőKövetkező

Szólj be!