• |
Zene

Redman gyorstalpaló új albuma érkezéséig

Method Man jóbarátja, a „How High” egyik főszereplője, Reginald “Reggie” Noble, alias Redman hamarosan kilencedik nagylemezével rukkol elő Muddy Waters Too címmel.

Vígjáték és lemezek Method Man-nel

Redmant a fiatalabb magyar generáció főleg a „How High” című filmből ismeri: ez a vígjáték itthon is nagy kultusznak örvend „Fűre tépni szabad” címmel. Aki nem látta, az is könnyen kikövetkeztetheti a címből, hogy ez egy füvezős komédia (jó humora miatt érdemes megnézni). Nem csak ez a közös pont Method Man-nel, a film másik főszereplőjével, hiszen két nagylemezt is készítettek együtt (Blackout! – 1999, Blackout! 2 – 2009), sőt jóval korábban a „The Show” című filmhez is összehoztak egy dalt, a „How High”-ot. (Talán megtévesztő a „füves film” és eme dal címének azonossága, de nincs összefüggés; megjelenésük között hat év telt el.)

A ’95-ös „How High” klipje…

…és jelenetek a 2001-es „How High” című filmből

Mike Tyson bevonuló zenéje és egyéb himnuszok

Akik már öreg rókának számítanak raprajongás ügyben, azoknak elég, ha annyit mondok (vagyis írok), hogy “Head Banger” (az EPMD-vel meg K-Solo-val), és “Time 4 Sum Aksion”. Mindkettő igazi, lendületes hardcore raphimnusz, utóbbit Mike Tyson bevonuló zenének választotta börtönbüntetésének letöltése utáni első meccséhez. Szóval Redman már a ’90-es évek elején letette névjegyét a hip hop hatalmas, törhetetlen asztalára. Lássuk, mi történt korábban, illetve mire számíthatunk tőle a közeljövőben!

EPMD+Redman+K-Solo = Head Banger

Time 4 Sum Aksion

Díler, DJ, majd az EPMD jobbkeze

Redmant tizenhat éves korában gyenge teljesítménye miatt kirúgták a suliból, majd anyja házát is el kellett hagynia, miután az megelégelte, hogy fia kokainnal kereskedik. Tizennyolc évesen (’88-ban) belekóstolt a rapzenébe, egyre nagyobb falatokra vágyva freestyle-ozni kezdett, s ’90-ben a Lords Of The Underground DJ-je lett. Ekkor figyelt fel rá Erick Sermon, befogadta házába, közreműködésre kérte a debütáló EPMD albumhoz („Hardcore”, “Brothers on My Jock”) és magával vitte együttese turnéjára. ’91-ben elkezdték Redman első albumának felvételeit, s a „Whut? Thee Album” ’92-es szeptemberi megjelenésétől kezdve legendaként emlegethetjük ezt az embert. Az első három és az ötödik Redman nagylemez olyan magas eladási számokat produkált, hogy arany státuszba került, sőt a negyedik album platina lett. Hat éves szünet után további szólókorongok jöttek, de ezek már szerényebben teljesítettek, mellesleg rám is csekély hatással voltak.

Jön a Muddy Waters Too

A közelgő „Muddy Waters Too” Redman nyilatkozata és az eddig megjelent dalok alapján ’90-es évekbeli real hip hop hangzást hoz, ezért érdemes – és remélhetőleg nem kell sokat – várni rá. Addig csekkoljátok és élvezzétek az új klippeket!

Amikor a takarító rapsztárnak képzeli magát

Tetszik a legújabb Redman klip? Ya!

ElőzőKövetkező

Szólj be!