Lemezajánló

Serrano – Féreg lemezajánló

Serrano - Féreg

A legszegényebb régió sötét társadalomképe, hardcore rap, intelligens költészet, és elmezavaros víziók keverékében dübörögve. Röviden így lehetne jellemezni Serrano első albumát, de olyan erős hanganyagról van szó, amire nem elég egy mondatot szánni.

– Jöhet a következő.
– 1872911-es páciens.

Így kezdődik a „Féreg” című album, aminek a felvételei már 2014-ben megkezdődtek, majd anyagi gondok és megfelelő minőségű hangmérnöki utómunkálatok hiányában a szerző halasztotta a megjelenését.

A Wanted duó (Nyugodj Békében Paja-G!) barátjaként, majd a tavalyi Ki Mit Tube versenyzőjeként ismertté vált borsodi rapper július 4-én végre előrukkolt ezzel a 18 számos hanganyaggal, és aznap felkerült a YouTube csatornájára egy új klip „Gyűlölet” címmel, Sixfeet közreműködésével.

Serrano feat. Sixfeet – Gyűlölet

A „Gyűlölet” közreműködője a teljes hangcucc zenei alapjáért felelős, és a „Nem változik semmi” című dalban is rappel. Sixfeet egyébként egy Békés-megyei srác, aki a közel háromszáz kilométeres távolság ellenére segíteni tudta Serranot az album elkészítésében.

Akik követik a „sonkatolvaj” fenegyerek (innen a névválasztás: a serrano szó magyarul sonkát jelent) munkásságát, azok tudják, hogy a hajléktalanság útját is megjárta, és mentális zavarok emésztik. A benne zajló elmeállapotok – konkrétan a disszociatív személyiségzavar és a bipolaritás – adja a címadó dal témáját, és szinte a teljes „Féreg” koncepciója erre épül.

Ezt vágod?  Jön az új La Coka Nostra album

Az intro már önmagában is érdekes; az alkotók két ismerőse egy pszichiátriai kórteremben játszódó szituációt alakít, és ennek során megkérik a „pácienst”, hogy meséljen a múltjáról, gyermekkoráról. A párbeszéd szereplői tehetséges színészpalántáknak tűnnek a stúdiófelvétel alapján, de biztos forrásból tudom, hogy nem azok, más ambícióik vannak.

Serrano a 2015-ös Ki Mit Tube által vált szélesebb körben ismertté

A társadalomkritikai felhang minden szövegben érezhető, a zenei világ pedig a ’90-es évek eastcoast rapjét idézi. A boom bap koszos dobjaira tökéletesen illik Serrano egyedi orgánuma. A jazz-rap muzikalitása is fellelhető az albumon, például a „Minden kezdődik újra”, a „Gyűlölet”, vagy a „Nem változik semmi” című dal. Szóval a minimalista, jó értelemben nyers beatek mellett, kissé dallamosabb cuccok is felcsendülnek.

Nekem mindegyik dal tetszik, de kettőt kiemelnék: a „Pulzus” totálisan pszichopata és dinamikus rapje hihetetlen kontrasztot képez a „Vándormadarak” nyugodt, érzelemgazdag, lírai költészetével:

Az outroban Serrano végre kiszabadul a pszichiátriai intézmény falai közül. Külön pont jár ezért a befejezésért, ami az introhoz hasonlóan a már említett koncepciót erősíti.

Házibulikhoz felejtős, elgondolkozós, otthonülős estékre kifejezetten ajánlott album. Ingyen hallgatható vagy 500 forint ellenében letölthető három webes felületről, amelyek közül nekem a Bandcamp a legszimpatikusabb. Könnyen használható, dekoratív, mellesleg szövegkönyv is található a dalok mellett.

Ezt vágod?  Animációs klip 2Pac és Eazy-E emlékére

Serrano – Féreg letöltés

ElőzőKövetkező

Szólj be!