Videó

Xzibit visszatért

Xzibit feat. Problem - Elevator

Mielőtt még azt hinnétek, hogy Xzibit nem készít több saját lemezt és dalt, jó híreink vannak!

2012 októbere nem most volt. Bizony közel hét év telt el Xzibit „Napalm” című nagylemeze óta. Sorra jöttek a közreműködései, MC Eiht-tel, Erick Sermon-nal, és még sorolhatnám, illetve élvezte az életet, például Budapesten is bulizott az előző évben. Szólódal viszont sehol… egészen idén május végéig.

Pár napja jelent meg az „Elavator” című track, melyhez klip is készült, és közreműködőként Problem-et kapjuk. Róla azt kell tudni, hogy egy fiatal Compton-i rapper, eddig mindössze kettő – digitális formában megjelent – stúdióalbummal és egy EP-vel. Többször dolgozott együtt Snoop Dogg-gal és egyéb nyugati parti rapperekkel. Na, de térjünk rá az Xzibit-tel közös dalra, illetve klipre!

Xzibit feat. Problem – Elevator

Igazi nyári életérzést áraszt magából a videó, s maga a dal is. X to the Z egy veterán Chevrolet-tel, vagy éppen egy tűzpiros Ferrarival furikázza spanját. Aztán California egyik hangulatos tengerpartján sétálgatnak többedmagukkal. A track laza, funk-os beütésű. A klip végén tiszteletüket teszik a közelmúltban elhunyt Nipsey Hussle felé, rámutatva egy őt ábrázoló graffitire.

Ezt vágod?  Gabó, hazánk aranytorkú RnB énekesnője

Xzibit „King maker” című albuma még idén megjelenik!

ElőzőKövetkező

Szólj be!