Videó

Ice Cube, Too Short és a G-Funk hangzás odaszúr az új cuccoknak

Ice Cube Too Short Ain't Got No Haters video

Az „Ain’t Got No Haters”, mint dal, már december 7-e óta sokatok számára ismerős lehet, hiszen akkor jelent meg az „Everythang’s Corrupt” című Ice Cube album, amin szerepel.

Na, de a héten publikált videóklip még jobban átadja a dal hangulatát; jó együtt látni a két westcoast veteránt, Compton jégkockáját, és Oakland kis köpcös strigóját.

A dal és videó tetszési indexe eléggé odaszúr az újvonalas, trendi rap és trap daloknak illetve azon, milliós nézettségű rapzenét készítőknek ,akik igazából zenéket és videóklipeket készítő vloggerek, nem zenei előadók. Úgy tűnik a rap, és a G-Funk műfaj sem halott. Sőt!

Ki is ez a Too Short?

Too Short különben Ice Cube-nál is nagyobb rutinnal rendelkezik: ’83-ban jelent meg az első nagylemeze, s azóta összesen húsz szólóalbumot dobott ki a piacra. Öreg strici nem vén strici, tavaly is megírtuk, hogy még mindig ő a leglazább, ha pimp szövegekről van szó. Érdekességképpen még annyit róla, hogy a suliban dobolt a csávó, és csak aztán jött a rappelés. Karrierje során olyan nagy legendákkal dolgozott együtt, mint 2Pac, Pimp C, Notorious B.I.G. és még sorolhatnám. Illik ismerni a nevét!

Ezt vágod?  Elhunyt John Singleton, a filmrendező, aki 2Pac-kal és Ice Cube-bal is forgatott

Ice Cube 50-hez közel is lehűti a rapszakmát

Cube, az egykori N.W.A és Westside Connection tag, majd hollywood-i sztár, tavalyi lemezével is bizonyította tehetségét. Az újvonalas track-ek ugyanúgy ütnek az albumon, mint a régi gangsta rap-ekre emlékeztetőek. Cube mester nem csak a rapiparnak adta fel a leckét, hanem az USA aktuális politikájának is hatalmas pofont adott az olyan produkciókkal, mint az „Arrest the President” vagy a címadó dal. Ja, és a „Fuck The Police”-mentalitás is aktívan él még benne („Good Cop, Bad Cop”). A lemez csúcspontja viszont ez a mostani klipes cucc, mert ez hozza leginkább azt a klasszikus hangzást, amiért anno megszerettük Cube dalait. A téma itt lazább, az a szöveg lényege, hogy őket elkerüli a gyűlölet, mindenki kedveli a stílusukat és sikeresnek érzik magukat.

Ice Cube feat. Too Short – Ain’t Got No Haters

DJ Pooh, az oldschool producer, és mintázás egy brit soul klasszikusból

Most lássuk, miből készült Ice Cube és Too Short dala! A Delegation nevű angol soul együttes első – ’77-ben kiadott – albumának egyik kiemelkedő slágere az „Oh Honey”, ebből mintázott DJ Pooh. A szóban forgó lemez („The Promise Of Love”) negyvenedik évfordulós kiadása erősen ajánlott a műfaj kedvelőinek; időutazás a soul egyik jelentős korszakába.

Ezt vágod?  Aza bepattant Szalay Isti mellé

Az „Oh Honey” egyébként régóta közkedvelt produceri körökben, rengetegszer használták fel, például a Geto Boys („Quickie” – 1991), a Naughty by Nature („O.P.P. – Sunny Days Remix”- 1991), Coolio („Ugly Bitches” – 1994), a South Central Cartel ’95-ben („Honey”) és a chicano west coast csapat Cali Life Style 1996-ban (“Lost”), sőt maga Ice Cube is hozzányúlt már ’92-ben, csak egy másik részlethez („When Will They Shoot?” – Predator album). Az imént felsorolt előadók, a samplerezők listájának csak kicsiny hányada, de ezekre a dalokra kötelező rákeresni a YouTube-on!

Delegation – Oh Honey

DJ Pooh gyorstalpaló

DJ Pooh-ról meg azt kell tudni, hogy ’86 óta aktív zenei producer, s olyan nagy nevekkel dolgozott már, mint LL Cool J, King Tee, vagy Snoop Dogg. Egyetlen szólóalbuma jelent meg, aminek nem csak muzikális munkálataiban vett részt, hanem rappel is rajta, ez a kellemes G-funk dalokat tartalmazó „Bad Newz Travels Fast” ’97-ből.

A zene mellett szinkronizálással, forgatókönyvírással, rendezéssel, színészkedéssel is foglalkozik. Neki köszönhetjük a „3 dobás” (3 Strikes) és a „Balhé a mosodában” (The Wash) című vígjátékokat – ez utóbbi Dr. Dre és Snoop Dogg főszereplésével –, s a GTA: San Andreas videójáték készítésében is közreműködött.

ElőzőKövetkező

Szólj be!