Esemény

Akon a legnagyobb sztárvendége az idei Campus Fesztiválnak

Akon Campus Fesztivál Debrecen 2018

A 2005-ben, a Lonely slágerével berobbanó Akon lesz az idei debreceni Campus Fesztivál legnagyobb durranása.

Akon – Lonely

Aliaune Thiam, ismertebb nevén Akon a legsikeresebb előadók közé tartozik. A 2000-es évek közepétől slágereivel meghódította a világot. Eddig olyan gigasztárokkal készített már közös felvételt, mint Eminem, Snoop Dogg, 50 Cent, Gwen Stefani, David Guetta, Flo Rida, T-Pain, Beenie Man, Kardinal Offishall, Styles P vagy éppen Whitney Houston. Az utóbbi években a saját dalok helyett inkább betársult egy-egy projektbe: a legfrissebb ebből a Campus egyik korábbi sztárfellépőjével, Bob Sinclairrel közös dala, a „Til The Sun Rise Up”.

A szenegáli-amerikai Akon manapság, amikor épp nem zenél, fontos ügyeken dolgozik. Olyan fiatal mérnököket, tudósokat támogat, akik segítségével napenergiával megtermelt elektromossághoz juthatna több mint 600 millió ember Afrikában.

A 2018-as Campus Fesztiválon Akon mellett fellép Sigma, R3hab és az Ignite zenekar is. Kiemelt jubileumi műsorral készül Ákos, a Tankcsapda és Lovasi András is a rendezvényre. Hip-Hop-hoz és rapzenéhez köthetően pedig a debreceni Nagyerdőben fellép Majka & Curtis, a Punnany Massif és a Akkezdet Phiai is.

Ezt vágod?  Városimázs dalban rappel a martfűi polgármester

A július 18-22. között zajló Campus Fesztiválon több mint kétszáz koncertet terveznek.

Kardinal Offishall feat. Akon – Dangerous

Hangolódjunk a feszitválra Kardinal Offishall és Akon 2008-as közös világslágerével, mert biztosra vehető, hogy megannyi veszélyes rosszlánnyal összefuthatunk majd Debrecenben.

ElőzőKövetkező

Szólj be!