Hírek

Common az első rapper, aki Emmy-, Grammy- és Oscar-díjat is bezsebelt

Common Emmy-díj 2017

Jay-Z 2003-ban rappelte a következőt: „Truthfully I wanna rhyme like Common Sense / But I did 5 mill’ – I ain’t been rhyming like Common since”
Magyarul: „Igazság szerint úgy akarok rímelni, mint Common Sense / De csináltam 5 milliót, azóta nem nyomom úgy, mint Common.”

A legjobb eredeti zene és szöveg

Common a 2017-es Emmy-díjátadón vehette át a legjobb eredeti zenének és szövegnek járó díjat a „Letter To The Free” című daláért, ami az Ava DuVernay által rendezett „13th” című dokumentumfilmre íródott, aminek témaköre a rabszolgaság, utalva ezzel az 1860-as években jegyzett Egyesül Államok alkotmányának 13. kiegészítésére, ami gyakorlatilag betiltotta a rabszolgatartást az ország területén. A nyertes dal klipje:

Common feat. Bilal – Letter to the free

Common ezzel az első rapperré vált, aki kezébe foghatta már saját Grammy-, Oscar- és Emmy-díját is.

Számos egyéb BET (Black Entertainment Television)-hez köthető díja mellett Common (korábbi nevén Common Sense) nagy díjai közül először a Grammy-t tudhatta magáénak, amiből azóta már 3 is van.

R&B dalban való közreműködésével, Erykah Badu oldalán nyerte az első Grammy-díját

2003-ban az Erykah Badu-val közös „Love Of My Life (An Ode to Hip-Hop)” című dalukért zsebelhette be első Grammy-jét a „Legjobb R&B dal” címén. A dal egyébként a 2002-es „Brown Sugar” című film betétdala volt – magyar címe: „Hip-hop szerelem”.

2008 egyik legjobb rapdalát alkotta meg Kanye West-tel

Második Grammy-díját a Kanye West-tel közös „Southside” című nótáért vehették át 2008-ban, mint a legjobb rapdal, amit duó vagy csapat adott elő. A dal az egy évvel azelőtti „Finding Forever” című lemezén szerepelt, aminek főproducere önmaga mellett természetesen chicagói földije, Kanye West volt. A lemez egyébként 2007 nyarán a Billboard 200-as listájának 1. helyén debütált, tehát két jelentős szakmai tettet is véghez vitt ezzel a lemezzel Common, amin többek között Kanye és will.i.am mellett egy J Dilla-beat is helyet kapott. Akiket az utóbbi tény villanyoz fel, nyugodtan keressen utána (valahol ez a diggin’ 2017-ben), a Grammy-nyertes Southside pedig itt hallgatható meg:

Common feat. Kanye West – Southside

Filmzenéjéért 2016-ban Oscar- és Golden Globe-díjat is kapott

A 2010-es évek közepe ismételt díjlavinát hozott Common-nak, az Oscar-gálákon sorra lettek bemutatva a fekete közösség múltjával foglalkozó filmek. Az egyik közülük az 1960-as évek fekete egyenlőségi mozgalmát bemutató „Selma”, aminek betétdaláért, a „Glory”-ért kapott 2016-ban Oscar- és Golden Globe-díjat is Common és John Legend, mint legjobb filmes betétdalért.

Common feat. John Legend – Glory

Common vs. Eminem

A hip-hop közösségben Common-on kívül egyébként Eminemnek van egynél többféle „nagydíja” a szakmában, Marshall szám szerint 1 Oscar- és 15 (!) Grammy-díjjal rendelkezik, ami egy külön cikket is megérne. Nehogy megírjam a végén.

ElőzőKövetkező

Szólj be!