Videó

A román gangsta rap királyai nem hallgatnak II. – La Familia

La Familia - Sisu & Puya

A La Familia – vagyis Dragoș “Puya” Gărdescu és Tudor Sișu gangsta rap duója – 1996-ban alakult és gyorsan népszerűvé vált Romániában a B.U.G. Mafiának köszönhetően, aztán később majdnem elvérzett miattuk.

Kezdetben a B.U.G. Mafia segítette a srácokat, de később komoly ellentét lett a két csapat között

’97 és 2003 között hat stúdióalbumuk jelent meg, és egészen sikeres korszak volt ez számukra a B.U.G. Mafia támogatásának köszönhetően. 2002-ben egykori mentorcsapatuk nyakukba varrt egy bírósági pert, azzal az indokkal, hogy a La Familia egy márkanév, amit a B.U.G. Mafia talált ki. Mindennek előzménye a „Foame de bani” (Éhezve a pénzre) című beef dal, amit azért készített Sișu és Puya, mert a B.U.G. által kreált egyik alapzenéjük végül nem nekik lett szánva, hanem egy válogatásalbumra – B.U.G. Mafia Presenta CASA – került fel. A „Foame de bani”-ban fenyegetik az öregeket, hogy ne merészkedjenek az utcára, és fikázzák a kiadójukat. Lényegében hátba támadták egy rapdallal azokat, akik zenékkel és fellépési lehetőségekkel segítették őket jó pár éven keresztül.

Ezt vágod?  Legendákhoz méltó klip a Karteltől

Sisu & Puya – Foame de bani

2017-ig úgy tűnt, hogy 2011-ben megszűnt a La Familia román rapduó

Később Sișu-t elítélték drogkereskedelem vádjával, közel három évet töltött börtönben. 2005 végén feltételesen szabadlábra helyezték. Szabadulását követően még működött az együttes, szólólemezeket is készítettek, de a korai évek sikereit nem múlták felül, sőt népszerűségük alábbhagyott és 2011-ben megszűnt Sisu&Puya formációja. Ideiglenesen. Ugyanis a barátság megmaradt és idén újra összeállt a két MC. Április húsz óta három klipjük is megjelent! A Guzzal közös „In realitate” (Valójában) , a „FAK” Jianu közreműködésével, a „Curaj” (Bátorság) Connect-R refrénjével.

La Familia feat. Guz – In realitate

La Familia cu Jianu – FAK

La Familia feat. Connect-R – Curaj

La Familia feat. Marius Feder & Mahia Beldo – Demonii

Érdemes meghallgatni a „Demonii” (Démonok) című új dalukat, Marius Federrel meg Mahia Beldoval.

A korábbi La Familia dalok közül ezt a kettőt semmiképpen ne hagyjátok ki

Ha ráhangolódtatok az új cuccaikra, régebbi klipjeik közül kötelező csekkolni a „Tupeu de borfas” (Arcátlan tolvaj) címűt a Marijuana nevű rapcsaj vendégszereplésével, meg a „Vorbe” (Szóbeszéd) is baromi ütős Uzzi (B.U.G. Mafia) közreműködésével.

Ezt vágod?  Márkypapa: Nem követek trendeket, de szembe se megyek velük

La Familia feat. Marijuana – Tupeu de borfas

La Familia feat. Uzzi – Vorbe

ElőzőKövetkező

Szólj be!