Film

Dwayne Johnson nagyon valószínű, hogy 2020-ban indul az elnökválasztáson

Dwayne Johnson - Baywatch forgatás

Olyat mondott a Baywatch film sztárja, Dwayne Johnson, hogy egy kicsit mindenkiben bennszakadt a levegő. Kijelentette, nagyon valószínű, hogy 2020-ban indul az elnökválasztáson.

A GQ magazinnak adott interjúban elárulta, nagyjából egy éve mocorog benne ez a gondolat. Egyelőre nincs pontosan kidolgozott programja, de az az elve, hogy mindenkivel leül majd tárgyalni, azokkal is, akik nagyon nem értenek vele egyet. Ha pedig sokan nem értenek vele egyet, megfontolja, hogy lehet valami, amiről neki nincs tudomása, és ennek jegyében újragondolja a stratégiáját.

Dwayne Johnson tavaly egyik elnökjelölt mögé sem állt be

A jelenlegi elnökről, Donald Trumpról is óvatosan nyilatkozik, mondván, korai lenne még megítélni, mit csinál jól vagy rosszul, a muszlimellenes intézkedésekkel azonban határozottan nem ért egyet.

Johnsont tavaly Trump és Clinton stábja is megkereste, hogy támogassa az amerikai elnökválasztási kampányukat, de nem állt be egyik jelölt mögé sem – talán már akkor is a saját indulása foglalkoztatta.

A fejlett izomzatú pankrátort legközelebb a Baywatch című klasszikus tévésorozat moziváltozatában láthatjuk, amelyben nem csupán a fuldoklókat menti meg, hanem egy öszeesküvést is leleplez, amely az egész partvidék békéjét fenyegeti. A film hazai bemutatója 2017. július 13.

Ezt vágod?  Halálos iramban: Hobbs & Shaw - itt az új, magyar nyelvű előzetes
ElőzőKövetkező

Szólj be!