• |
Videó

20 év után a “Hol van az a lány” reggaeton remake-jével tért vissza a Fekete Vonat

DR BRS Fekete Vonat Halott Pénz Monkeyneck Hol van az a lány 2018

1997-ben megnyerték az első  Fila Rap Jam-et, majd Dopeman producerelésével 1998-ban megjelent az első nagylemezük. A Fekete Vonat és tagja, Beat, Junior és Fatima nevét már első daluk, a Forró a vérem után megismerte az ország, hiszen szinte nem volt olyan tv csatorna, ahol ne szerepeltek volna. Majd jött a “Hip Hop zene” limuzinos videóklipje és azután pedig a “Hol van az a lány”, amely a legnagyobb slágerük s egyben országos sláger lett, és amit máig játszanak a rádiók valamint klubok.

Most ennek a dalnak a Rock The City bulisorozat alapító DJ-jeDR BRS (Doktor Béres) és a producer, Monkeyneck általi reggaeton remake-jével tért vissza a roma rap csapat a Halott Pénz közreműködésével.

DR BRS X Fekete Vonat feat. Halott Pénz, Monkeyneck – Hol van az a lány (2018)

4:3-ból 16:9, azaz múltból a jelenbe

A múltból a jelenbe érkezést a videóban remekül érzékeltetik az alkotók technikailag. A videóklip kezdetben az eredeti “Hol van az a lány” videóklip érzetét kelti, fekete háttér előtt, illetve egy kanpén rappelnek, énekelnek az előadók. az akkor uralkodó 4:3-as képfelbontásban. Majd a dal második harmadánál, ahogy megvátozik a videó környezete modern, neoncsöves háttérre, átvált a képarány is a jelenkori szabvány 16:9-re.

DR BRS Fekete Vonat Hol van az a lány 2018

Újra együtt a Fekete Vonat, vagy mégsem?

A most megjelent dalhoz köthetően nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy újra összeállt a Fekete Vonat és új dalokkal jelentkeznének. A “Hol van az a lány” feldolgozása leginkább DR BRS és Monkeyneck kollaborációs szuper produkciója a nyári főszezonra időzítve. Beat már két évvel ezelőtt kezdeményezte a banda újraegyeülését, de akkor a szólóban is órási sikereket elért LL Junior és Mohamed Fatima sem hajlott rá. Meglátjuk mit hoz a jövő, talán ez a produkció megnyomta mindkettőjükben (és a menedzsereikben is) az újratervezés gombot.

Főkép: DR BRS Facebook oldala

ElőzőKövetkező

Szólj be!