Film

Kínában minden idők legnézettebb mozija lett a Halálos iramban 8

Halálos iramban 8 mozi

Július közepére elérte a 4 milliárd dolláros összbevételt a Universal stúdió, ez 105 éves történetének második ekkora sikere.

Az eredmény jórészt két nagy dobásnak köszönhető: a Gru 3 hozza a formáját, jelenleg 732 millió dollárnál tarta, a Halálos iramban 8 (amiben Ludacris végre megkapta a saját tankját) pedig 1,2 milliárd dollárt termelt. Ráadásul Kínában ez a film lett minden idők legnézettebb mozija.

A Tom Cruise nevével fémjelzett A múmia 400 millió felé menetel, az Énekelj! 632 millió felett zárt, A sötét ötven árnyalata 382 millió felett teljesített. Szót érdemel két mikroköltségvetésű, de ehhez képest tetemes bevételt hozó produkció is: a Tűnj el! (252 millió) és a Széttörve (278 millió).

A múmia sikere után folytatódik a Universal szörnyfilm-sorozata, a Dark Universe, a következő darab a Frankestein menyasszonya lesz Javier Bardemmel és valószínűleg Angelina Jolie-val a főszerepben. A következő Valentin napon mutatkozik be A szabadság ötven árnyalata, lezárva a trilógiát, miközben lehetséges, hogy készül egy negyedik rész is. 2019 tavaszán érkezik a Halálos iramban 9, és ugyanezen év nyarán kerül mozikba a tavalyi nagy siker folytatása, A kis kedvencek titkos élete 2

Ezt vágod?  Elkészült az első előzetes az ESPN és a Netflix által készített Michael Jordan doku sorozathoz
ElőzőKövetkező

Szólj be!