Zene

Új Bone Thugs N Harmony album érkezik – addig is ismerjétek meg az ikonikus clevelandi csapat történetét

Eazy-E legsikeresebb felfedezettjeiről, a Bone Thugs N Harmony-ról van szó és a kilencedik stúdióalbumukról. Az együttes nehezen beinduló, majd felfelé ívelő karrierjének történetét ismerhetitek meg a cikkből.

Az 1991-ben alakult clevelandi csapatot eredetileg The Band-Aid Boysnak nevezték, majd egy évvel később áttértek a B.O.N.E. Enterpri$e névre. ’93-ban megjelent a „Faces of Death” című lemezük Krayzie Bone bátyjának – Kermit Hendersonnak – mentorsága alatt. Debütáló cuccukon horrorcore rappel ötvözték a gangsta rapet.

Kalandos barátság Eazy-E-vel

Eazy-E és a Bone Thugs N Harmony
Az N.W.A. és a gangsta rap legendája, a Ruthless Records vezére, Eazy-E és a clevelandi Bone Thugs N Harmony rapcsapat.

Miközben új kiadót kerestek, hogy szerzeményeik minél több emberhez eljussanak, telefonon keresztül felvették a kapcsolatot Eazy-E-vel, aki megígérte, hogy visszahívja őket. Mivel ez nem történt meg, elhatározták, hogy elutaznak Los Angelesbe, és személyesen beszélnek a Ruthless kiadó főnökével. Akkoriban Krayzie Bone, Layzie Bone, Bizzy Bone és Wish Bone baromira le voltak égve, az is nehezükre esett, hogy pénzt gyűjtsenek az útiköltségre. Négy hónapon keresztül Los Angeles utcáin éltek, és elszántan próbálták megtalálni az elfoglalt Eazy-E-t a többmilliós népességű városban. Végül arról értesültek, hogy Eazy éppen Cleveland-be tart egy show-ra. A négyes így hát visszautazott Ohióba, ahol a „Faces of Death” producere bemutatta őket Eazy-E-nek a koncert VIP termében, és Krayzie elnyomta neki a „Flow Motion” című dalból a rendkívül pörgős szövegét, ezzel totálisan lenyűgözve őt. A mester átkeresztelte a csapatot Bone Thugs ’N’ Harmony-ra és L.A-ben alá is írtak a Ruthless kiadónak.

Az old school Bone dal, aminek pörgős szövege lenyűgözte Eazy-E-t

Elképesztő sikerek a Ruthless-nél és Eazy-E lesújtó halála

„Creepin on ah Come Up” című ’94-es EP-jük munkálataiban Eazy-E producerként és MC-ként is részt vett. További producerei az albumnak: DJ Yella (aki Eazy-E mellett az N.W.A-vel vált igazán sikeressé), DJ U-Neek (aki azóta is baráti kapcsolatot ápol a Bone-okkal és több daluk zeneszerzője), Rhythm D (akinek a „Real Muthaphuckkin G’s” Eazy-E dalt köszönhetjük, valamint a „50/50 Luv” című BG Knocc Out & Dresta trekket, és még sorolhatnám a jobbnál jobb westcoast-himnuszokat). A “Thuggish Ruggish Bone” és a “Foe tha Love of $” nagyon jó helyezéseket ért el a toplistákon.

„It’s the Thuggish Ruggish Bone”

’94 augusztusában elkezdtek dolgozni az „E. 1999 Eternal” című nagylemezükön, aminek ’95 július 25-ei megjelenését és hatalmas sikerét sajnos Eazy-E (R.I.P.) nem élhette meg, mivel négy hónappal a kiadás előtt AIDS következtében elhunyt. A Bone-okat rettenetesen megtörte barátjuk elvesztése; a lemez belső borítóján az ő emléke előtt tisztelegnek, s megköszönik neki, hogy ajtót nyitott számukra a világsiker felé vezető úton. Kissé féltek, hogy mentoruk halálával a karrierjük is véget ér, de mindenki látta bennük a potenciált, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a “Tha Crossroads” című klippes dallal megnyert Grammy-díj. Egyébként az MTV Video Music Awards-on is jelölték a klipet négy kategóriában is, de ezek egyikét sem vitték el. Az „E. 1999 Eternal” négyszeres platinalemez lett Amerikában, ezzel minden idők egyik legsikeresebb gangsta rap lemezévé vált…a srácoknak többé nem kellett buszjegyre gyűjteni.

A Grammy díjas dal: “Tha Crossroads”

További három Bone Thugs N Harmony album a Ruthless-nél

Eazy-E feleségének, Tomica Wright-nak köszönhetően a Ruthless Records továbbra is működött és még három Bone Thugs N Harmony albumot adott ki. A ’97-es „The Art of War” duplaalbum szintén négyszeres platinalemez lett hazájában. A “Look into My Eyes” című dal a Batman és Robin filmzenei albumra is felkerült, és 2Pac-kal (R.I.P.) is készítettek közös dalt, a „Thug Luv”-ot.

Tupac Shakur és a Bone Thugs N Harmony
Tupac Shakur és a Bone Thugs N Harmony.

A 2000-ben napvilágot látott „BTNHResurrection” már „csak” egyszeres platina státuszt ért el. A „Thug World Order” (2002) már nem lett ilyen nagysikerű, hiába vannak rajta olyan kiváló dalok, mint a „Money, Money” és a „Home”, ez utóbbi Phil Collins közreműködésével. A „Thug World Order” további érdekessége, hogy ezen nem szerepelt szinte állandó közreműködőjük, Flesh-n-Bone, mert illegális fegyverhasználat miatt lecsukták.

A Batman&Robin filmzenei BTNH dala

Búcsú a Ruthless-től, saját kiadó, egymillió dolláros lemez

A „Thug Stories” (2006) és a „Strength & Loyalty” (2007) már nem a Ruthless-nél jelent meg, utóbbi egyébként így is aranylemez lett az USA-ban. 2008-ban megalapították saját kiadójukat BTNH Worldwide néven. Ez a label publikálta a „Uni5: The World’s Enemy” (2010) című, sajnos igencsak gyengécske lemezt, és a „The Art of War: World War III”-t (2013). Ezt követően négy év telt el BTNH nagylemez nélkül, illetve volt egy lemezük „E. 1999 Legends” címmel, aminek nem örülhetett mindenki, ugyanis egyetlen másolat készült belőle, amit egymillió dolláros kezdő licittel kínáltak és adtak el. A hírek szerint Dr. Dre és DJ U-Neek beat-eket tartalmazott a lemez, egy sor népszerű közreműködővel, például Mariah Carey, Kendrick Lamar, Phil Collins, Wiz Khalifa, Drake, Linkin Park… Remélem, a BTNH és a Wu-Tang után több rap előadó nem csinál ilyet! Most viszont a szűk pénztárcájú rajongók is örülhetnek, duplán is! Ugyanis június 16-án jön a „Thug Brothers 2”, ami Layzie Bone és Young Noble (Outlawz) 2006-os lemezének folytatása, ezúttal Layzie helyett Krayzie-vel!

Krayzie Bone Bizzy Bone 2017
Krayzie Bone és Bizzy Bone fotója a 2017-es, “Coming Home” című daluk borítójáról.

Június 23-án meg a „New Waves” robban. Üröm az örömben, hogy a Bone Thugs mára csak kéttagú, Krayzie és Bizzy tartja a frontot; de a „Waves” című dalban Layzie Bone, Wish Bone & Flesh-n-Bone is tolja majd. Ígérem fogtok beszámolót kapni a korongokról, addig is csekkoljátok az idei klipeket!

A BTNH és a reggae-király egyik fia, Stephen Marley

Krayzie Bone & Young Noble közös albumára nem kell sokat várnunk

A Tank-kel közös „If Heaven Had a Cell Phone”

ElőzőKövetkező

Szólj be!