A jamaikai születésű, mindössze 112 centis Richard Stephen Shaw, azaz Bushwick Bill, igazán egyedi figurája volt a hip hopnak. A nemrég elhunyt kis nagy ember és csapata sztorijáért olvass tovább!
Utcai táncos New York-ban, majd raplegenda Houston-ban
Richard apró termetével is kitűnt a többiek közül, amikor Amerikába történő letelepedése után break-elni kezdett New York utcáin. A ’80-as évek első felében így ismerkedett meg a hip hop kultúrával. Később Houston-ba költözött és húsz évesen (1986-ban) csatlakozott a Geto Boys (akkor még Ghetto Boys) rapcsapathoz. Raheem, The Sire Jukebox és Sir Rap-A-Lot volt kezdetben a Ghetto Boys három MC-je – valószínűleg utóbbi tag nevéről keresztelték el kiadójukat Rap-A-Lot Records-szá.
Richard kezdetben táncosként lépett fel velük Little Billy néven. Raheem és Sir Rap-A-Lot hamar kilépett az együttesből, majd DJ Ready Red és Johnny C került a helyükre. (A GB első lemezlovasa – DJ Ready Red – tavaly távozott az élők sorából, 53 évesen, szívroham miatt.)
Első nagylemezük, a ’88-as „Making Trouble” elkészítésekor kisemberünk már rapperként építgette karrierjét, szövegeket írt és nyomott fel a hanganyagra. Az album zenei stílusa leginkább az akkori Run DMC dalait idézi, és színpadi megjelenésük is hasonló volt (csavart aranylánc, kalap, sötét öltözék). Szókimondó szövegeikben a gyilkosság és a szex sem számított tabunak, mondhatni, hogy a Geto Boys az első houston-i gangsta rap csapat. Mindemellett a horrorcore szcénára is nagy hatásuk volt.
Assassins – Az első horrorcore dal?
Violent J, az Insane Clown Posse tagja szerint az „Assassins” című Geto Boys dal az első horrorcore cucc. A track valójában Johhny C szólócucca, és egy bérgyilkos bőrébe éli bele magát.
Scarface és Willie D, a két új Gettó Fiú
Az első GB album sajnos nem hozta a hozzá fűzött reményeket, kevés figyelmet kapott. A Rap-A-Lot kiadó főnöke (James Prince) csalódottságában lecserélt két tagot, így került a bandába Bushwick és DJ Ready Red mellé, a mai napig aktív Scarface (akkor még DJ Akshen néven), és Willie D. Scarface életéről lehetne akár regényt is írni; kamaszként drogdíler volt, öngyilkossági kísérlet miatt pszichiátriai kezelés alatt állt, majd 2006-ban megtért és felvette az iszlám vallást. Na, de róla bővebben talán majd máskor!
A második album már Ghetto Boys néven jelent meg „Grip It! On That Other Level” címmel, s az előzőnél jóval nagyobb eladási számokat produkált – bejött James Prince elképzelése. A lemez fő producere DJ Ready Red volt, és a még erőszakosabb szövegek megalapozták a bandának, hogy mai napig szoros párhuzamot vonjanak dalaik és a horrorcore stílus között. Érdekesség, hogy az album után visszatértek a Geto Boys névhez.
Bushwick Bill elveszíti jobb szemét, és a következő GB lemez platina
Bushwick életének egyik legismertebb szegmense, amikor egy összetűzés során elveszítette jobb szemét. 1991 májusában történt az incidens, amikor barátnője rálőtt. A Geto Boys úgy döntött, hogy a tragikus eseményből pozitívumot kovácsol; miközben Willie D és Scarface a kórház folyosóján, hordágyon tolta Bill-t, lefotóztatták magukat, s ez a kép lett „We Can’t Be Stopped” című lemezük borítója.

Az album címéhez hűen, valóban úgy tűnt, semmi nem tudja megállítani őket. Harmadik stúdiólemezük platina lett, és önmagában érdekes a tény, hogy Bushwick túlélte a lövést. A sztoriról ’92-ben írt egy dalt, s debütáló szólólemeze („Little Big Man”) egyik legsikeresebbje lett.
Az „Ever So Clear”-ben hosszasan ecseteli érzéseit, hogy egyáltalán nem tartotta mókásnak alacsony termetét, mindig kívülállónak érezte magát emiatt. A szöveg szerint a rapben elért sikereivel barátokat és nőket szerzett, de leginkább arra hajtott mindenki, hogy a teli zsebébe férkőzhessen.
Trina nevű barátnője is kihasználta, közös gyermekükkel pszichés nyomást gyakorolt rá, érzelmileg zsarolta. Aztán egy nap részeg állapotában mindez kitört Bill-ből, s dulakodni kezdtek, végül barátnője kilőtte a szemét. A második verze a kórházba szállításáról és a kórházban történt dolgokról szól. Hozzátartozói azt hitték, meg fog halni, de az orvosok öt (!) órán keresztül műtötték, s eltávolították a töltényt. Bill arról is beszámol a dalban, hogy a káosz közepette látta Jézust, és:
„ El kellett vesztenem az egyik szememet ahhoz, hogy tisztán lássak.”
Az „Ever So Clear” klipje végén Bill kiveszi üvegszemét és beleteszi egy pohár piába
Bushwick Bill, a gyilkos baba
Akik rajonganak a horrorfilmekért, bizonyára hallották már Chucky nevét. A horror ikonná vált gyilkos játékbaba Bushwick-re is nagy hatással volt, dalt is készített róla. Egyik a ’91-es „Chuckie”, másik az egy évvel későbbi „Chuckwick”. Chucky és saját neve összemixeléséből ki lehet következtetni, hogy egyes szám első személyben beszél a gyilokbabáról, mintha saját maga lenne. A „Chuckwick”-ben olyanokat rappel, hogy minden levágott fej felét Cujo-nak adja. Horrorfilmek iránti tisztelete kétségtelen volt.

Horrorcore után vallásos rap
’93-ban jelent meg a GB „Till Death Do Us Part” című nagylemeze, majd ’95-ben a „Phantom of the Rapra” Bushwick szóló. A ’96-os „The Resurrection” számomra az egyik legerősebb albuma a csapatnak. ’98-ban pár hét különbséggel jelent meg a GB „Da Good Da Bad & Da Ugly”-ja, s a „No Surrender… No Retreat” című Bushwick lemez. Bill ezt az albumot Gil Epstein nevű barátjának emlékére készítette, akit ’96-ban agyonlőttek Houston-ban.
A Geto Boys egészen hét évig nem adott ki nagylemezt, Bushwick „Universal Small Souljah”-ja 2001-ben jött ki. 2005-ben látott napvilágot a hetedik és egyben utolsó GB stúdióalbum, a „The Foundation”. Ugyanebben az évben jelent meg a „Gutta Mixx” Bushwick Bill-től. Ez volt az utolsó olyan lemeze, amire felkerült a szókimondó szövegek miatti figyelmeztető felirat, ugyanis a 2009-es albuma már christian rap, azaz keresztény rap stílusban, obszcén szavak nélkül készült. A „My Testimony of Redemption” borítóján egy bibliát tart kezében, itt már nyoma sincs gangsta és horror szövegeknek.

Geto Boys ajánló – Bushwick Bill Dr. Dre-nél is közreműködött
Érdemesnek tartom megemlíteni a „Stranded on Death Row” című Dr. Dre dalt, ebben a ’92-es kollaborációban Bushwick Bill is közreműködött. Ha nem bírjátok megunni a Geto Boys dalokat, ajánlom a ’90-es „The Geto Boys” remixalbumot, és három válogatáslemezt. Az „Uncut Dope: Geto Boys’ Best” ’92-es kiadvány korai felvételekkel, a „Greatest Hits” a ’88 és 2002 közötti korszakot foglalja össze, míg a „Best of the Geto Boys” 2004-ig tartalmazza a legjobb GB dalokat. Scarface-nek tizenegy stúdióalbuma jelent meg, Willie D-nek öt. Szólóban Scarface a legsikeresebb, első hat nagylemeze minimum arany státuszba került, olyan sok fogyott belőlük.
Filmszerepek, majd a Geto Boys újra együtt… egy ideig
Bill filmekben is szerepelt. A ’93-as „Who’s the Man?” itthon Fodrászból zsaru címmel jelent meg, s főszerepben a Yo!MTV Raps műsorvezetői láthatóak. Martin Lawrence „Martin” című vígjátéksorozatában is szerepelt egy epizódban. Az „Original Gangstas”-ban (Háborús zóna – 1996) Scarface, sőt a Luniz is kapott kisebb szerepet Bushwick mellett. Ezen kívül játszott a „Night Vision” (Éjszakai látomás – 1997) című thrillerben, valamint övé lett volna a főszerep egy soha el nem készült Leprechaun, avagy Gyilkos kobold filmben.
2010-ben állítólag tervben volt még egy Geto Boys album, de májusban Bill-t marihuána és kokain birtoklása miatt letartóztatták Georgia-ban, s mivel a déli államnak nagyon szigorúak a drogtörvényei, ki akarták toloncolni Jamaikába. Scarface egyik nyilatkozata szerint emiatt nem készült el az újabb GB lemez. Aztán 2013-ban ismét összeálltak, júniusban turnézni kezdtek, s legkésőbb egy éven belül lemezt akartak, végül valami oknál fogva ez sem valósult meg.
Idén májusban nyilvánossá tették a tagok, hogy Bushwick Bill-t hasnyálmirigy rákkal diagnosztizálták, s búcsúturnét szerveztek, melynek bevételeiből az orvostudományt támogatták. Végül június 9-én, 52 évesen Bill elindult utolsó útjára. Legyen könnyű neked a föld kis nagy ember, könnyebb, mint az életed volt!
Bushwick Bill utolsó fellépése
Haklik Tamás
Szólj be!