Az igazán régi, old school arcoknak ismerős lehet Kilo, aki 1997-ben kezdett el ismerkedni a rap zenével, ekkor még persze csak poén szinten. A 2000-es év elejétől Tom D mellett a Pluside csapatot erősítette, amely 2002-ben megnyerte a HipHop Mission szegedi elődöntőjét.
A “Más, mint a többi” című klipet, az akkori zenecsatorna rendszeresen játszotta az aktuális hip-hop műsorában. Számomra ez a dal egy igen meghatározó zene volt akkoriban, rongyosra hallgattuk. Azokban az időkben a magamfajta fiatalok nagyon érezték és tudtak vele azonosulni. Törtük a csendet!
Pluside – Más, mint a többi
Kilo az Eastline Unity berkein belül
A Konfrontáció című lemezükkel az egész országot bejárták, több fesztiválon is megmutatták magukat. Kilo ezután több formációval próbálkozott, voltak szóló dalok, közreműködések. 2010 óta Fazy csapattársaként a FAKO nevű csapatot erősíti, mellyel 2014-ben beléptek az Eastline Unity nevű csoportosulásba.
Készül az Eastline lemez, ezen lesz hallható az Üsd a vasat című, új Kilo dal, aminek videója egyébként a Unity idei ötödik megjelent klipje. A klipet Kilo ötletei alapján az Illreal Presents-es Nagy Dávid készítette elejétől a végéig. Ismerősök, barátok szerepelnek benne, valamint a Free Feelings nevű szolnoki hip-hop tánccsoport néhány tagja.
A koreográfiát Erős Mihály készítette. A klip Szolnokon készült az Ispán krt-i lakótelepen. A zene hozza a régi hangzásvilágot, a ’90-es éveket, azt, amire a hasonló korosztály még önfeledten tud bólogatni. Egy igen kemény szöveget és flow-t hallhatnak a hallgatók egy nagyon bólogatós és pörgős alapon.
A videóklip fekete-fehér képi világa is hozza ezt a feelinget: graffitik, lakótelep, táncosok, minden, ami kell. Az elején az Eastline logóval ellátott kazettás magnó is megidézi a gyerekkoromat.
A zenéből kiemelnék két sort, ami nagyon beszédes:
“Jó, én szeretem az egyediséget,
Az egyéniség emeli fel az emberiséget!”
Kilo – Üsd a vasat!
Az Eastline Unity tagjai: Barhx, TSK, Krella, Vämos, Fazy, Eastwood és Kilo. Készül a lemezük, de a Pluside-ot kedvelők is legyenek résen!
Szólj be!