Életmód

ezRAP! történelem I. rész – A Gangsta Rap

ezRAP! történelem című cikksorozatunk első részében a Gangsta Rap kialakulását, gyökereit mutatjuk be nektek röviden, lényegre törően.

Schoolly D, az első

Az első gangsta rapper Schoolly D volt, ő volt az első, aki rappelés során használta a gengszter szót. Gangster Boogie című dala az első gangsta rap produkció, 1984-ből.

Természetesen nem csak a gengszter szó használata miatt mondták rá, hogy gangsta rapper, hanem ő volt az, akinek a szövegei városi realizmust tükröztek vissza és örök téma volt a szexualitás meg az erőszak, tehát a gangsta rap szövegi tematikáját ő teremtette meg (a King Of New York – New York királya című 1990-es gengszterfilmhez is készített dalokat).

Sokak szerint a gangsta rap szülőhazája az amerikai west coast, pedig nem

Érdekes, hogy sokan a westcoast-hoz, Amerika nyugati partjához társítják a gangsta rap születését, holott Schooly D philadelphiai, szóval ő az eastcoast-ról származik. Schooly D felettébb inspiráló hatással volt Ice-T-ra, aki Los Angelesben élt, főként bűnözésből… Innen kezdve beszélhetünk a westcoast és a gangsta rap kapcsolatáról, de a keleti oldalról is születtek gangsta rapperek szép számmal.

Ezt vágod?  31 éves a DMC, a DJ-k világbajnoksága

Ice-T - Rhyme Pays

Ice-T debütáló albuma Rhyme Pays címmel jelent meg 1987-ben és ez volt az első olyan rapalbum, amire felkerült a “Szülői felügyelettel hallgatható” figyelmeztetés.

Az NWA és a gangsta rap térhódítása

N.W.A
N.W.A – A világ legveszélyesebb bandája.

Az NWA volt az első gangsta rap együttes (a róluk készült film Blu-ray kiadásáról itt olvashattok) és nekik köszönhető, hogy ez a műfaj világszerte elismertté vált. A gangsta rap fejlődése az ő nevükhöz köthető. Rengeteg fiatal, gettóbeli feketét inspiráltak rappelésre, és gangsta rap formációk alapítására. Első albumuk a Straight Outta Compton, 1988-ban hatalmas siker lett, és mai napig nagy hatással van a rapzenét kedvelő emberekre, az albumnak létezik újra kiadott változata is, bónuszdalokkal. Ez az album szerepel az „1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz” című könyvben is.

A gangsta rap azért született meg, mert az erőszakos utcai történések, bandaháborúk adtak hozzá ihletet. Már a ’70-es években létezett a Crips és a Bloods, a két legnagyobb los angelesi banda, akik folyamatosan rivalizáltak egymással. Egyébként rengeteg rapper is tagja volt ezeknek a bűnbandáknak. Ice Cube a “Gangsta Rap made me do it” című dallal azokat gúnyolja ki, akik úgy gondolják, hogy Compton a gangsta rap miatt lett veszélyes, erőszakos környék, miközben épp fordítva; a gangsta rap táplálkozott az erőszakból.

Ezt vágod?  Karácsonyi dalok a RAP zene jegyében

Ice Cube – Gangsta Rap Made Me Do It

Néhány gangsta rap előadó, akiket érdemes hallgatni

187 Fac, 2Pac, Above The Law, B.G. Knocc Out & Dresta, Bone Thugs ’N’ Harmony, Boo-Yaa T.R.I.B.E., Bushwick Bill, Boss, Capone ’N’ Noreaga, Central Dynasty, Cold World Hustlers, Coolio, Compton’s Most Wanted, Do Or Die, Daz Dillinger, Dr. Dre, Eazy-E, The Game, Geto Boys, Ice Cube, Ice-T, Kurupt, Mack 10, MC Eith, MC Ren, Mobb Deep, N.W.A, N2Deep, Nate Dogg, New Breed Of Hustlas, The Notorious B.I.G. , Pimp C, Scarface, Schoolly D, Snoop Dogg, South Central Cartel, Spice 1, Tha Dogg Pound, Too Short, UGK, Warren G, Watts Gangstas, Westside Connection, WC, Young Gangstas.

Cikksorozatunk második részében a Horrorcore rapet fogom kivesézni.

ElőzőKövetkező

Szólj be!