• |
Hírek, Új Srác

Para Dox – a második One Shot Battle győztese

Para Dox

„Ki az a P.D.? Úgy tudom nem ért el nagy sikereket.” Biztos vagyok benne, hogy ez változni fog. A dunavarsányi MC-re oda kell figyelni!

Kezdetben néhány otthon készült rappelős posztot láttam a sráctól, de nem klikkeltem rá, mert valahogy nem kultiválom a „szobaklipeket”. Május 26-án viszont élőben hallottam Para Dox-ot és innentől kezdve már a szobai videóit is örömmel megnézem, bár a YouTube csatornája érdekesebb.

A második One Shot Battle rapverseny zsűritagjaként (ezúttal is köszönöm a megtiszteltetést) részese voltam PD sikerének. „A jelen súlya” című dalával kezdett, s ezzel került be a tizennégy elődöntős fellépő közül a legjobb ötbe, avagy tovább a döntőbe. Utólag tudtam meg, hogy március végén klippel jelent meg ez a track.

Para Dox – A jelen súlya

„Ki az a P.D.? Úgy tudom nem ért el nagy sikereket.”

Remélem, már nem így érzi, és a közeljövőben csak növekszik a renoméja. Megérdemli. Lehetne ez a végszó, de vétek lenne kifelejteni a cikkből a „Szabadbölcsészet” című produkciót, amivel Para Dox elvitte az első díjat. Itt még ütősebb a flow, pörgetések is előfordulnak, és a frappáns rímek mellett mély mondanivaló teszi emlékezetessé a cuccot.

Para Dox – Szabadbölcsészet

Para Dox hamarosan egy imidzs klippel és öt dalos EP-vel jelentkezik. Várom!

Haklik Tamás

ElőzőKövetkező

Szólj be!