Az inglewoodi születésű Philip Martin, vagyis Bishop Lamont hamarosan új lemezzel jelentkezik Reformation címmel.
Idén nyárra ígérte új szólólemezét Bishop, aki 2005 és 2010 között a Dr. Dre tulajdonában lévő Aftermath kiadónál rappelt, majd külön utakra tért. Állítólag már tizenhárom évesen, vagyis ’91-ben elkezdett rappelni, de 2004-ig várnia kellett arra, hogy felfigyeljen valaki a tehetségére és egyengetni kezdje karrierjét, ugyanis ekkor ismerte meg őt Dre a “Dreams” című The Game videóklip forgatása során.
Állítólag több, mint hétszáz dalt vett fel Dr. Dre stúdiójában, és barátságban váltak el egymástól, de muszáj volt kilépnie az Aftermath-től, mert Dre hibájából mindig csúszott a lemezek megjelenése és valószínűleg ezért nem hallhatjuk az összes dalt.
Bishop Lamant feat. Xzibit – Back Up Off Me
Az új albumnak konkrét megjelenési dátuma még nincs, de amiket eddig hallani lehetett róla, azok alapján erős cucc lesz és érdemes odafigyelni rá. Négy hónapja került fel a BishopLamontTV nevű YouTube csatornára az Xzibit-tel közös Back Up Off Me, majd június elején a – szerintem sokkal jobb – Un-American, Ryu és Apathy (a Demigodz nevű connecticuti underground formáció két tagja) közreműködésével.
Az X-es dalhoz nemrég videóklip is készült. Egyébként nem ez az első közös projekt “X to the Z” mesterrel, ott van például a nagyon jól sikerült “Hallelujah”, Dre produceri munkájával, vagy a “Bee Cool” című kollaborációs dal.
Bishop Lamant feat. Xzibit – Hallelujah
Dolgozott többek között olyan arcokkal is, mint Warren G, Ras Kass, Busta Rhymes, DJ Quik; sőt a hazánkban nemrég koncertezett Black Milk nevű nagyszerű detroiti zenésszel és MC-vel egy teljes lemezt is készített, Caltroit címmel, ötvözve a kaliforniai és Detroit-i szavakat.
Szólj be!