ezRAP! TV

Példátlan: Lázítás miatt akár 3 évet is kaphat MRW és Gotti a Sóher Himnusz című dalukban elhangzottak miatt

ezRAP! TV - MRW

Még 2012-ben adta ki MRW és Gotti a Sóher Himnusz című dalukat és annak videóját. A nóta keményre sikerült, de a megjelenés évében semmilyen politikai visszhangja nem lett. Azóta változott a helyzet.

A dal megszületése után évekkel, meglepő levelet kézbesített a postás a srácoknak, miszerint valaki feljelentette őket a dal tartalma miatt. Pontosabban a dalban elhangzott két mondatot találta a hatóság lázítónak.

Ugyanis a két előadó “néplázítással” lett megvádolva. Bár a kihallgatás után MRW panasszal élt, azt elutasították. Így MRW és Gotti az elsők lehetnek, Magyarország demokratikus berendezkedése óta, akiket egy dal, illetve egy művészi alkotás ürügyén ítélnek el. Az ügyészségen áll, hogy milyen fordulatokat vesz még az ügy. Egy biztos a Btk. szerint akár 3 évet is kaphat a két előadó.

A teljes történetért nézzétek meg a videót:

Gottit a TEK kapcsolta le

Gotti a rácsok mögött
Gotti a rácsok mögött az “Ez a való világ” című dalának klipjében.

Gotti egyébként jelenleg is börtönben ül. A Magyar Hírlap cikke szerint a Pécsi Járásbíróság akkori tájékoztatása szerint az előzetes letartóztatásokat bűnszervezetben elkövetett, többrendbeli hivatali vesztegetés elfogadása, hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás bűntetté­nek alapos gyanúja miatt rendelték el. A gyanú szerint a banda külföldieknek árult magyar útleveleket, ezzel együtt állampolgárságot.

Ezt vágod?  WES Gotti a börtön után: Érkezik a Fedezékbe album és egy könyv is készül
ElőzőKövetkező

Szólj be!