Zene

Eazy-E, az N.W.A alapítótagja és a Gangsta Rap keresztapja

Eazy-E halálának huszonnegyedik évfordulójára készült eme cikk. Nyugodjon békében!

A kezdetek: saját lemezcég (Ruthless Records) drogpénzből és az N.W.A hatalmas sikerei

Eric Lynn Wright 1963. szeptember 7-én született Compton-ban. Lakhelye Los Angeles legszegényebb és legveszélyesebb negyede volt akkoriban, s még gyerek volt, amikor a Crips és a Bloods bűnbanda terjeszkedni kezdett egész L.A.-ben.

Eric-et 1979 telén kirúgták a középiskolából, így dílerkedni kezdett, crack-et (kristályosított kokaint) árult az utcán. Mire elég gazdaggá vált, eldöntötte, hogy leáll a drogkereskedelemmel, s 1986-ban létrehozta lemezkiadóját, a Ruthless Recordsot – mely a feleségének köszönhetően azóta is működik.

Eleinte „csak” Ice Cube és Dr. Dre kezdett szövegeket írni és zenei alapokat készíteni a lemezcégnek, majd velük és Arabian Prince-szel Eazy megalapította az N.W.A nevű gangsta rapbandát, később DJ Yella is csatlakozott. ’87-ben megjelent az „N.W.A. And The Posse”. A lemez igazából egy válogatásalbum volt az N.W.A és barátaik (például a Fila Fresh Crew) dalaival, s a „Boyz N Tha Hood” című szám lett a legsikeresebbje.

NWA posse - Ice Cube, Dr. Dre, Eazy E, Laylaw, MC Ren, The D.O.C., DJ Yella
Az N.W.A posse: NWA posse – Ice Cube, Dr. Dre, Eazy E, Laylaw, MC Ren, The D.O.C. és DJ Yella.

Eazy-E életében nagyon fontos esemény volt, amikor a világ legelső rap rádióállomása, a KDAY lejátszotta a számukat. Szintén emlékezetes nap lehetett ’87 március 3-a; Eazy ekkor találkozott Jerry Hellerrel, akinek a „Boyz N Tha Hood” annyira tetszett, hogy elhatározta, segít a Ruthless Records-nak. Eazy egy évvel később megismerkedett MC Ren-nel, s olyan nagy hatást tett rá a stílusa, hogy azonnal bevette a csapatba.

Ekkorra Arabian Prince jogdíjak körülötti viták matt otthagyta az N.W.A-t, és a „Straight Outta Compton” nagylemez nélküle jelent meg (egészen pontosan egyetlen dalban rappelt az albumon). A ’88-as korong megrengette a világot; nyers, kemény, lázadó stílusa arconcsapta az embereket. Szókimondó szövegeik több esetben felháborodást váltottak ki, a drogfogyasztás és a bűnözés dicsőítésével vádolták az együttest, és a rendőrség nem egy turnéjukat akarta berekeszteni, az N.W.A azóta mégis több mint tízmillió lemezt adott el az Egyesült Államokban!

Ezt vágod?  Új Bone Thugs N Harmony album érkezik - addig is ismerjétek meg az ikonikus clevelandi csapat történetét

Hozzáteszem, mindezt úgy, hogy a rádióállomásokon tiltólistára kerültek, és a Music Television évekig nem játszotta a klipjeiket. A „Fuck Tha Police” című rendőrellenes dal miatt az FBI figyelmeztető levelet küldött a kiadónak. Sajátos sztílójukkal hatalmas mércét állítottak fel a gangsta rap-ben, s a műfajt feltették a világ térképére.

Eazy E első szólóalbuma és a We Want Eazy

Eközben – 1988 szeptemberében megjelent Eazy-E első szólóalbuma, az „Eazy Duz It”, olyan azóta klasszikussá vált dalokkal, mint a „We Want Eazy”. Akárcsak a „Straight Outta Compton”, ez a kiadvány sem kapott nagy rádiós és televíziós promóciót, mégis kétszeres platinalemez lett hazájában.

Beefelés Ice Cube-bal és a lemezeladási lista első helye

Amikor az N.W.A csúcsra jutott, Ice Cube kilépett a bandából, mert állítólag Eazy-E nem engedte, hogy kiadja saját szólóalbumát. Így az 1990-ben kiadott „100 Miles And Runnin” című öt dalos EP-jüket Ice Cube nélkül készítették el.

Aztán 1991 májusában kiadták új nagylemezüket az „Efil4zaggin”-t, ami visszafelé olvasva azt jelenti: „Niggaz 4 Life”. Megjelenésének hetében második helyen nyitott a Billboard 200-as toplistáján, majd a következő héten első helyre került. Több mint egymillió darab fogyott belőle, és ez volt az első gangsta rap album, ami number 1 lett az eladási listákon.

Az albumon bemarták Ice Cube-ot, amire ő a „No Vaseline”-nel válaszolt második, „Death Certificate” című albumán. 1992-ben következett Eazy-E EP-je, a „5150 Home For Tha Sick”. A lemez csupán öt dalt tartalmaz, mégis kettő kislemez is készült hozzá: az „Only If You Want It” és egy karácsonyi pornórap, a „Merry Muthaphukkin’ Xmas”.

Eazy-E – Only If You Want It

Suge fenyegetőzik, Dre elpártol Eazy-től, a Bone Thugs megismerkedik vele

1992-ben feloszlott az N.W.A, miután Dr. Dre is kilépett, és Suge Knight kiadójánál írt alá szerződést; pontosítva együtt alapították meg a Death Row lemezcéget. Suge Knight állítólag fegyvert nyomott Eazy-E fejéhez, hogy bontsa fel szerződését Dr. Dre-vel.

Ezt vágod?  Eddig sosem hallott Notorious B.I.G. sorok kerültek napvilágra

A Dr. Dre és Eazy-E beef story

Dre a „The Chronic” címet viselő albumán keményen alázza Eazy-E-t: a Dre Day videóklipjében egy szereplő őt parodizálja hasonló hajstílussal, ruházatban és napszemüvegben. Dre Sleazy-E-nek nevezi a dalban, ami koszost és züllöttet is jelent, kiadóját pedig Useless Recordsnak – magyarul haszontalan, hiábavaló kiadónak – írta át.

Eazy-E erre a ’93-as EP-jével reflektált, melynek már önmagában a címe – „It’s On (Dr Dre) 187um Killa” – és belső borítója is egy beef. A „Real Muthaphuckkin’ G’s”-szel válaszolt Eazy-E, két gangsta, Dresta és B.G. Knocc Out közreműködésével. Azóta is ez Eazy egyik legismertebb track-je. Feltűnik a dal videójában a „Dre Day” klipjéből ismert Eazy-E imitátor, akit ezúttal Eazy csapata durván megaláz.

Eazy-E – Real Muthaphuckkin G’s

Az album kiemelkedő dala még, a Kokane közreműködésével készült „Any Last Wordz” és az N.W.A-klasszikus „Boyz N Tha Hood” remix verzója. A lemez ötödik lett a Billboard 200-as, és első az R&B/Hip Hop albumok toplistáján.

Eazy-E, mint tehetségkutató

A Dre-vel való konfliktust követően Eazy folyamatosan új tehetségek után kutatott, s felkarolta őket. Ilyen például a JJ Fad női csapat (amelyről írtunk itt is), az Above The Law, Kokane, és még sorolhatnám. Mind közül talán legsikeresebbé a Bone Thugs N Harmony vált, velük ’93-ban ismerkedett meg, és szó szerint az utcáról indította el karrierjüket (íme a teljes Bone Thugs N Harmony sztori).

’94-ben elkészült a Bone thugs N Harmony bemutatkozó EP-je, a „Creepin On Ah Come Up”, s teljesen egyedi ritmikájával felrázta a hip hop világát. Néha totál pörgősen rappelnek a tagok, helyenként viszont elnyújtják a szavakat és szinte éneklésbe váltanak át. A lemez egy dalában Eazy is közreműködik, ez a „Foe Tha Love Of $”.

Bone Thugs N Harmony feat. Eazy E – Foe Tha Love Of Money

Ebben az időszakban a kiadó milliókat kaszált, a nyugati part legsikeresebb lemezcége volt a Death Row mellett. ’94-ben saját rádióműsort is kapott a Ruthless Records, ez volt a The Ruthless Radio Show.

Ezt vágod?  Funktasztikus vendégszereplés Romániában

’95, a tragédia éve

Eazy-E lowrider
Menő verdák és tuti csajok – Eazy-E egy lowrider motorháztetején ülve pózol egy fotózás alkalmával.

’95-ben Eazy-E a Bone Thugs N Harmony első nagylemez hosszúságú hanganyagán kezdett dolgozni („E. 1999 Eternal”), és új szólóalbumán („Str8 Off Tha Streetz Of Muthaphuckkin Compton”). Az év februárjában Eazy kórházba került, abban a hitben, hogy asztmája van. Amit az orvosok megállapítottak, az sajnos sokkal komolyabb volt; kiderült, hogy Eric HIV-pozitív. Március 16-án közhírré tette, hogy AIDS-ben szenved. Ekkor már hét gyermeke volt, hat különböző nőtől. Világsztárok sokasága (például Snoop Dogg is) imádkozott Eazy-ért, ezrek érdeklődtek állapota felől, a kórházi telefon folyamatosan csörgött, és Ice Cube meg Dr. Dre kibékült vele.

1995. március 26-án, reggel 6:35-kor a raptársadalom egy nagyszerű emberrel lett kevesebb. A temetésen több mint háromezer fő kísérte utolsó útjára. Azóta Eazy-E fehér rózsákkal és orgonákkal díszített koporsójában alussza örök álmát.

Új stúdió albuma már a halála után jelenik meg

1996-ban megjelenik a „Str8 Off Tha Streetz Of Muthaphuckkin Compton” nagylemez. A „Just Tha Let U Know”-ból klip is készült, ebben rövid, de tartalmas képet kapunk az életéről, és rengeteg híresség feltűnik benne, tisztelegve emlékének. Az album platina státuszba került.

Eazy-E – Just Tah Let U Know

2002. március 26-án, halálának hetedik évfordulójára kiadták az „Impact Of A Legend”-et, amin korábban kiadatlan dalok és egy dokumentumfilm szerepel, s a borítóban egy képregényfüzet Eazy életéről, felhívva a rajongók figyelmét a biztonságos szexre.

A ’95-ös „Eternal E” és a 2007-es „Featuring…Eazy-E” szintén ajánlott hallgatnivalók, precízen összerakott válogatásalbumok.

Zárásképpen íme egy idézet Eazy-E-től:

„Én nem vagyok vallásos, de létezik jó és rossz, ebben hiszek.”

Eazy-E

Szerző: Haklik Tamás
Főkép: Hegedűs Sándor – J2Grafix Creative Studio

ElőzőKövetkező

Szólj be!