Videó

6 rendező, akik 2Pac klipet is készítettek

Több mint negyven klip készült 2Pac nevéhez köthetően, ha figyelembe vesszük a halála utáni slágereket és azokat a dalokat, amikben közreműködő. Cikkünk egy kis összeállítás néhány rendezőről, akik nem csak Pac dalokhoz alkottak, hanem egyéb munkásságuk miatt is figyelmet érdemelnek.

1. A Hughes-fivérek

Hughes-fivérek
Allen Hughes és Albert Hughes, a rendező testvérpáros.

Az első három 2Pac klip nekik köszönhető, illetve a Brenda’s Got a Baby után Allen Hughes testvére – Albert – nélkül készítette el az If My Homie Calls és a Trapped videóját. A tesók egyébként ikrek; kilenc perc különbséggel születtek Detroitban. Két évesek voltak, amikor szüleik elváltak, s édesanyjukkal Los Angelesbe költöztek.

Így könnyedén beleláthattak abba a kegyetlen gettóéletbe, amit később a Menace II Society (itthon Veszélyes Elemek) című filmben ábrázoltak. Köszönet az anyának, akitől tizenkét éves korukban kaptak egy kamerát, és hála Tyger Williams forgatókönyvírónak, aki hiteles sztorikat osztott meg velük a Menace II Society készítése előtt. A fekete ifjúságnak szóló film (valószínűleg ez az oka, hogy Magyarországon csak VHS-en forgalmazták) mindössze 3,5 millió dolláros költségvetésből készült, és csupán húsz évesek voltak, amikor forgatták.

Elvileg 2Pac is kapott volna szerepet a filmben, de ez meghiúsult, mert összekaptak. Itthon is széles körben ismert Hughes Brothers film a Pokolból, amely a Hasfelmetsző Jack utáni nyomozásról szól Johnny Deppel a főszerepben, és az Éli könyve című poszt-apokaliptikus akciófilm Denzel Washingtonnal. Albert 2004 óta a szomszédságunkban él; családjával Prágába költözött. Legújabb filmje, az Alfa még megy a hazai mozikban, 3D-ben is!

Ezt vágod?  "Világgá Mentem" - Tényleg ez az utolsó Essemm klip?

2Pac – Brenda’s Got A Baby

2Pac – If My Homie Calls

2Pac – Trapped

2. David Dobkin

David Dopkin

A fehér direktor az I Get Around és a Keep Ya Head Up klipjével alapozta meg karrierjét, aztán később főként vígjátékok rendezésével szerzett nagyobb hírnevet. Csak pár cím: Agyaggalamb, Londoni csapás (Jackie Chan és Owen Wilson főszereplésével), Télbratyó. A bíró című filmmel megmutatta, hogy komolyabb témákat is vászonra tud vinni. Coolio 1 2 3 4 (Sumpin’ New) című dalához is ő készített klipet.

2Pac – I Get Around

2Pac – Keep Ya Head Up

3. Lionel C. Martin

Lionel C. Martin

Lionel már ’83 óta tevékeny rendező, de videóklipekkel ’88 óta foglalkozik. Többek között neki köszönhetjük Biz Markie Vapors és Just a Friend című klipjét, jó néhány TLC meg Boyz II Men videót, valamint a Wreckx-N-Effect szaxofonos, popsirázós Rump Shaker-ét, és Snoop Dogg maffiás The Vapors-ének mozgóképét.

2Pac-nak a Dear Mama, a So Many Tears, a Toss It Up, és az I Wonder If Heaven Got a Ghetto című dalaihoz készített klipet. Nagyjátékfilmjei közül a Ne légy barom 4.-et ajánlom – bár nem hozza az előző részek színvonalát, de élvezhető vígjáték.

Ezt vágod?  Busta Rhymes Jamaikában tett börtönlátogatást

2Pac – Dear Mama

2Pac – So Many Tears

2Pac – Toss It Up

2Pac – I Wonder If Heaven Got A Ghetto

4. Philip G. Atwell

Philip G. Atwell

Ez az úriember készített klipet Eminem második single-jéhez (My Name Is), sőt a szerintem legjobb M&M videókat mind ő csinálta (például: Role Model, Stan, Cleanin’ Out My Closet, Lose Yourself). A Forgot About Dre klipjét is ő direktálta, ahogyan 50 Cent debütáló slágerénél (In da Club) is ő volt a kliprendező. Egyetlen saját mozifilmje készült, a War című akcióthriller, főszerepben Jet Livel és Jason Stathammel, de A nemzet aranya első és második részéhez is asszisztált. 2Pac nagysikerű posztumusz dalához, a Runnin’ (Dying to Live)-hez is bitang jó klipet hozott össze.

5. Scott Kalvert

Scott Kalvert

Old school Will Smith, avagy Fresh Prince debütáló dalához (Girls Ain’t Nothing But Trouble) készített klipet, így indult a karrierje. A DJ Jazzy Jeff & the Fresh Prince projekttel még négy alkalommal dolgozott, és nem tartom túlzó kijelentésnek, hogy a legjobb klipeket neki köszönheti a duó (Parents Just Don’t Understand, A Nightmare on My Street, I Think I Can Beat Mike Tyson, Boom! Shake the Room).

Ezt vágod?  Essemm: Nekünk a siker nem holnap, hanem ma kell

A Fat Boys-nak két alkalommal rendezett. Marky Marknak is többször forgatott, a korai Funky Bunch-os debütálásától kezdve (Good Vibrations, stb.) egészen a Prince Ital Joe-s korszakig (pl.: United). ’93 kamasz fiúi a Salt ‘N’ Pepa szexi Shoop vizuáljáért neki mondhattak hálát, és még hosszasan lehetne sorolni azokat a rapelőadókat, akikkel emlékezeteset alkotott.

Minden idők egyik legjobb drogos témájú filmjét, az Egy kosaras naplóját is ő rendezte. ’97-ben a Wanted Dead or Alive 2Pac & Snoop klipet direktálta. 2014-ben holtan találtak rá Los Angeles-i otthonában, öngyilkosságot követett el.

Tupac Shakur feat. Snoop Doggy Dogg – Wanted Dead Or Alive

6. Benny Boom

Benny Boom

Benny többször forgatott már Nas-nak, Busta Rhymes-nak, LL Cool J-nek, Akon-nek és 50 Cent-nek, s ez csak töredéke a vele együttműködő előadóknak. Az Empire sorozat egyik epizódját is ő rendezte.

Karrierje 2000 környékén indult be, ebből kikövetkeztethető, hogy 2Pac-kal nem dolgozott együtt, viszont a Playa Cardz Right című Keyshia Cole feat. 2Pac dal klipje és a Pac életéről szóló All Eyez on Me mozifilm miatt méltó helye van a cikkben!

Keyshia Cole feat. 2pac – Playa Cardz Right

ElőzőKövetkező

Szólj be!