ezRAP!

Mat Diamond rapsztárt csinált Miskovits Marciból

Mat Diamond Miskovits Marci - Veletek videóklip

A nyár közepén jelent meg az egykori Viva TV-s, majd kereskedelmi csatornáknál felbukkanó műsorvezető Miskovits Marci (alias Random Marci) első dala a Magneoton kiadó gondozásában. Akkor meglepetésszerűen érte a legtöbbeket a Városkép című alkotás, de mára kiderült, hogy Miskovits komolyan gondolja a zenei karriert, hiszen szeptember közepén újabb dallal jelentkezett.

4 percnyi rapsztár életérzés

Bár kicsit elvontabb formában, de már a Városkép is az éjszakáról és a hétvégi mulatozásról szólt, erre tesz egy lapáttal rá az új, Veletek című dal, amiben közreműködik Mat Diamond. Sőt! Igazából a dal zenei producere és a dalt sláger szintre felemelő refrén felelőse is egy személyben Mat. Ő csinál a dal és a videóklip erejéig rapsztárt a szárnyait bontogató előadóból. A hangulat pedig abszolút magával tudja ragadni a hallgatót. Így lesz az érdi luxus villából Miami, a klubokból pedig Los Angeles.

Miskovits feat. Mat Diamond – Veletek

Ki ez a Mat Diamond srác?

Ha nem ismernéd Mat Diamond-ot:  A 2010-es évek elején a “Ki ez a srác?” és az “Alkonyat” című dalait egyfolytában játszották a zenei csatornák. Közreműködött Mr. Bustával és Game Kuytával is. Szóló karrierje alább hagyott, miután Angliába költözött, de producerként tovább dolgozott. King Tee személyében volt már amerikai menedzsere is, dolgozott Los Angelesben és egy angliai  slágerlistás dallal is büszkélkedhet. Nagyjából egy évvel ezelőtt tűnt fel itthon ismét Igni oldalán, majd 2017. tavaszán Young G “Fertőző város” című dalában is közreműködött.

Ez éppen annyira hip-hop, mint amilyen messze van Miami Budapesttől, de attól még jó

Miskovits új dala nem éppen nyerte el a közönség tetszését. A YouTube-on rengeteg negatív vagy éppen kérdő hozzászólás érkezett a dal alá. Sokan erőltetettnek, vagy éppen az amerikai vonalat majmolónak tartják.  Ezekre maga az előadó is reagált:

Nem tudom mennyire vagytok tisztába az újvonalas hip-hop stílusával/kultúrájával, de ennek kifejezetten stílusjegye az egyszerű szövegezés, az autotune használata, az ilyen vagy ehhez hasonló videóklip és őszintén szólva nem is nagyon törekedtünk mély mondanivalójúra az alkotása közben sem.

Erre mi is reagálnánk. A hip-hop-nak soha nem volt és nem is lesz stílusjegye az “egyszerű szövegezés”. Ez a hip-hop-ra/hip-hop kultúrára épülő pop vonal, vagy sláger zene iránya. Ez nagyon nem mindegy.

Magával persze ezzel a zenei iránnyal, vagy inkább életérzéssel nincs gond, és azzal sincs, hogy egy könnyed, csupán kikapcsolásra szánt zenét kreáltok, amit szívesen pörget bárki egy péntek este, vagy a kocsiban a körúton gurulva. Azt a bizonyos, sokak által bírált hangulatot nagyon elkaptátok ezzel a dallal, és miért ne képzelhetné valaki magát mondjuk egy filmekben látott Miami-i bulihelyszínre, pár percre elrugaszkodva általa a magyar valóságtól.